A csodálatos nyalókafa

Komlóssy Kata énekesnő és konzulens, Theta healing és aura soma terapeuta

Komlóssy Kata

Komlossy Kata

Mesék NEMCSAK Gyerkekeknek VI.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos nyalókafa. Ezen a csodálatos nyalókafán, sok-sok, gyönyörű szép, hatalmas, és színes nyalóka termett. Megszámlálhatatlanul sok nyalóka volt azon a fán. Csak úgy csüngtek rajta. A fa majd összeroskadt alattuk. De nem ám csak úgy lógtak, hanem forogtak is. Forogtak, az óramutató járásával ellentétes irányban, úgy, mint egy spirál. Egy nyalókán többféle szín is pompázott csíkokban. Volt közöttük piros, rózsaszín, sárga, fehér, kék, zöld, lila, és volt közöttük sötétkék csík is. Ebből a sok-sok színből állt össze a nyalóka. Ez a fa egy nagy rét közepén állt. A réten picike, fehér virágok nyíltak. Egyszer csak arra sétált a pici lány, Olívia. A kislány, ahogy meglátta azt a sok-sok nyalókát, megállt előtte és csak bámulta mereven, teljesen elvarázsolódott a látványtól. Azt érezte, hogy ő mindenképpen szeretne egy olyan gyönyörű, forgós nyalókát. Ezen gondolatok jártak a fejében:

  • Istenem, hogyan is lehetne hozzájutnom? Hiszen én olyan kicsi vagyok, hogyan tudnék felmászni arra a nagy fára és hogyan tudnék levenni egyet? – kérdezte végül hangosan.

Ebben a pillanatban arra repült egy madár. Egy gyönyörű, hatalmas sas madár volt. Tett egy nagy kört Olívia feje felett, majd leszállt. Miután földet ért, hatalmas szárnyait behúzta s megállt Olívia előtt. Olívia megrémült és sikított egyet. Akkor a sas beszélni kezdett hozzá.

  • Semmi baj kislány! Segíteni jöttem. – mondta.
  • Segíteni? Nekem? – kérdezte.
  • Igen, Neked kicsi lány.

Olívia nem tudta mire vélni ezt a dolgot és faggatni kezdte a sast.

  • Te ismersz engem?
  • Igen, ismerlek.
  • Hogyhogy? Én nem ismerlek Téged.
  • Akkor Te honnan ismersz? – kérdezte már egyre türelmetlenebbül.
  • Én vagyok a Te segítőd, a totem állatod, a vezetőd az úton, ha úgy tetszik…
  • Micsodám?
  • Ne úgy értsd a vezetőt, hogy irányítalak, vagy ilyesmi. Vezetlek a magad választott ösvényen Téged. Emlékeztetlek, hogy merre van az út, amelyet kijelöltél a magad számára. Ilyen módon vagyok vezető. Nem, mint egy magasabb rendű főnök, vagy hasonló. Én csupán egy sas vagyok. Te teremtettél. Ezért Téged szolgállak.
  • Szóval akkor most miért jöttél ide? – kérdezte Oli kicsit értetlenül.
  • Azért jöttem, mert hívtál engem.
  • Hívtalak? Én? Azt sem tudtam, hogy a világon vagy! – mondta Oli elképedve.
  • A segítségkéréseddel hívtál. Feltetted a kérdést, hogy hogyan tudnál hozzájutni a nyalókához. Én meghallottam és jöttem, hogy segítsek Neked.
  • Óh! Hogyhogy hallottad, amit kérdeztem? Igazán halkan mondtam pedig.
  • Én a gondolataidat, vágyaidat is hallom. Mindent, ami Te vagy. Ez a dolgom. Hogy melletted legyek, és ha kellek, segítsek neked.
  • Már értelek. Szóval Te olyan vagy, mint egy dzsinn.
  • Én dzsinn? – nevetett a sas. – Ez igazán vicces. És megtisztelő egyben. De cseppet sem vagyok olyan. Én nem teljesítek kívánságokat. Csupán segítek, hogy Te valóra válthasd a vágyaidat, hogy Te magad teljesíthesd önmagad kívánságait. Ha valaki, akkor itt igazából Te vagy a dzsinn. – mondta a sas.
  • Ohh…micsoda megvilágítása a dolgoknak ez…oké, szóval hívtalak, jöttél. Rendben. Nagyon köszi! De akkor gyorsan szedjél le nekem onnan a fáról egy nyalókát! Annyira vágyom rá már, hogy csak na – utasította Olika a sast.
  • Mondom, hogy nem vagyok dzsinn. Nem fogom leszedni neked a nyalókát.
  • Akkor meg mi a fenéért jöttél? Miért tartasz fel? – mondta már dühösen Olívia.
  • Nem fogom leszedni, viszont segítek, hogy hozzájuthass! – mondta a sas.
  • Nagyon körmönfont vagy látom…oké akkor hogyan tudsz segíteni, hogy hozzájuthassak a nyalókámhoz?
  • Várj, megmutatom. – mondta a sas. És lehajolt a földre, hogy Olika felmászhasson a hátára.
  • Áhhh, már értem, odaviszel. Oh, hát igen, az is nagyon jó lesz. – mosolygott a kislány.

Olika akkor felcsücsült a sas hátára, a madár felröppentette őt a magasba és odavitte a fához. Olívia akkor kinyúlt a kis kezével az egyik nyalókáért, megfogta és leszakított egyet.

  • Megvaaaan! – kiáltott örömében.

Akkor a sas madár lefelé kezdett repülni és letette Olíviát a földre. Olívia, ez a pici lány, azzal a hatalmas nagy nyalókával a kezében már a földön állt két lábbal és szélesre húzott szájjal örvendezett.

  • Valóra vált az álmom! – mondta s megölelte a nyalókáját.

Teljesült a vágya, sikerült megszereznie a nyalókát. Ebben a pillanatban nem nagyon volt nála boldogabb ember a világban. Akkor a szájához emelte a spirál nyalókát, ami akkor már nem forgott. Amint leszakította a fáról, abbamaradt a forgása. Megnyalta a nyalókát és úgy érezte, hogy ilyen fantasztikusan finom édességet még sosem kóstolt. Hirtelen az az érzés kerítette hatalmába, hogy minden vágya teljesülhet. Ezt a nyalókát is milyen könnyedén megkaphatta, csak kiejtette a száján a kívánságot és már meg is oldódott és itt a csoda. Ez maga a csoda, igen. – gondolta. Aztán eszébe jutott egy emlék. A nyalóka íze juttatta eszébe. Ez az íz emlékeztette őt az anyatejcsi ízére. Amikor még nagyon picike baba volt és az édesanyukája a testéből táplálta. Az milyen csodálatosan biztonságos és békés volt akkor. Ez jutott eszébe róla. Akkor arra gondolt, ezt az egészet biztosan a nyalóka okozza vele. Aztán rájött hamar, hogy ez a nyalóka varázserővel bír. Sok-sok emlék jött fel benne, miközben nyalta. Amikor elkezdett forogni a nyalóka, akkor igazi varázslatok történtek. Szikrák röpültek föl az égre és minden szikrából egy csillag lett. A nyalóka fehér része a tejútig felfutott. A narancssárga csík fénye egészen a naplementéig szaladt. A citromsárga fény pedig a napkeltéhez csatlakozott. A színek csak úgy cikáztak a világban fel s alá. Olívia nagyon boldog volt, úgy érezte, ez az édesség egy varázspálca, amivel bármit varázsolhat, amit csak szeretne. És újra belenyalt a nyalókába. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy ő egy igazi királynő.

Egyetlen pillanat alatt változott át magasztos fenséggé, aki egyenes derékkal, felemelt fővel, méltóságteljesen jár népe között. És a királynőn igazi korona van. Szinte még a súlyát is érezte a koronának a fején. Körülötte minden egyszerre csak átváltozott. A rét helyén sövények nőttek, amiket a királyi kertész éppen nyesett. A kisház helyén egy hatalmas királyi palota állt. Olika közelebb ment az épülethez, ahol a szolgák siettek elé és igyekeztek minden kívánságát teljesíteni. Oli bement az épületbe, mert mindenképpen látni akarta a palotát belülről. A pompa és a fényűzés helyett azonban egy megtámadott, lerombolt épület látványa fogadta.

– Hát ez meg mi? Hogy lehet, hogy ilyen állapotban van ez a palota? – kérdezte a komornyiktól.

– Hát nem tudja fenség? – válaszolt kérdéssel. – A saját testvére rombolta le a kastélyt. Bosszúból.

– A saját testvérem? Miért? – döbbenten kérdezősködött tovább Olívia.

– Mert nem ő lett az uralkodó, hanem Ön. De mi történt Önnel Olívia hercegnő, hogyhogy nem emlékszik arra, ami történt? – kérdezte a komornyik értetlenül.

– Áh…semmi semmi, csak beüthettem kicsit a fejem…- szabadkozott Olívia.

Mégsem mondhatta el, hogy ő most épp egy másik életéből néz vissza erre az életére. Valahogy ki kellett vágnia magát. Szóval testvérháború….- gondolkodott el.

– És mondd csak, ki a testvérem?

– De fennség, hogy hogy ki? Hát természetesen I.András király fia, II. András.

– Oh igen, hát persze. Köszönöm. Azt hiszem, most jobb lesz, ha lepihenek. – gondolta Olika, hogy nem borzolja tovább a kedélyeket. – Elkísérne engem a szobámba? – kérte.

– Természetesen kisasszony.

– Köszönöm.

Amikor visszavonult a szobájába, körülnézett és semmi de semmi ismerőset nem talált ott. Mintha nem is az ő szobája lenne. – Hogy megváltoztam. Milyen érdekes, hogy mennyire nem emlékszik az ember a más életbeli dolgaira…furcsa. Úgy gondolta, most erről az életéről nem kíván többet tudni.

Elővette hát a nyalókáját és újra belenyalt. A következő nyalintáskor ismét szikrák pattantak fel az égre, újra cikáztak a színek és a fények, és egyik pillanatról a másikra Olívia amazonná változott. Pontosabban egy erős, harcos lánnyá érett.

– Mi? Mi lettem? – ettől kissé kiakadt Olika.

Teste erős és barna volt. Vad, tépett ruha volt rajta, a háta tele volt fegyverekkel, éles kardokkal, késekkel. A nehéz teher az előbb a fején volt, amit a korona nyomott, most pedig a hátára került, amit a fegyverek súlya húzott le. A palota helyén egy kunyhó állt és az udvaron nyilaztak és különféle önvédelmi gyakorlatokat végeztek a nők. Igen. Csak nők voltak a táborban. Sok-sok sátor állt az udvaron, ott laktak és mintha készültek volna valami nagy dologra. Csatára vagy háborúra. Olika odament az egyik lányhoz és megkérdezte tőle:

  • Te figyelj, mire készültök? A lány maga mögé nézett, aztán körül.
  • Tessék?
  • Azt kérdeztem mire készültök ennyire?
  • Hogyhogy mire készülünk, pontosan tudod. Holnap lesz a nagy csata, ami eldönti, hogy ki birtokolja az emberiség jövőjét.
  • Hogy mit? Az emberiség jövőjét?
  • Dehát tudod. Te vagy a vezérünk. Te vezeted a népet a csatába. Győznünk kell a férfiak ellen. Ők szenvedésbe vitték az életünket. Ha győzünk, megmenthetjük a nők nemzetségét. Te tanítottál minket. Te vagy Anahita, az igaz. Most engem megijesztesz ezzel a sok fura kérdéssel. Miért nem emlékszel? Mi van veled? – kérdezte a lány.
  • Semmi, semmi, biztosan pihenésre van szükségem. Akkor holnap nagy napunk lesz.
  • Az biztos. A legnagyobb úrnőm. Ha megbocsátasz…még rengeteg a dolgom. – azzal a lány hátat fordított és elindult az egyik sátor irányába.
  • Ejha…ez nem akármi…a nők vezére vagyok a férfiak elleni háborúban…micsoda világ ez…egyre furcsább helyeken járok.

Bele is nyalt újra a nyalókájába, hogy továbbálljon innen, mielőtt még valami baja esne. Mert lehet, hogy abban az életében nagyon erős, de most még csak egy kislány és csak egy pillanatra nézett bele ebbe az életébe.

A harmadik nyalintásra viszont egy szolgálólánnyá lett, koszos, rongyos ruha volt rajta és épp egy hatalmas palota padlóját sikálta egy ronggyal tisztára. A derekán egy kötény volt, ami hátul volt megkötve. Azon a ponton nagyon fájt a dereka. Alig bírt hajolni szegényke. Erős fájdalmai voltak. A házvezetőnő közeledett hozzá és ráordított

– Te. Mit csinálsz? Igyekezz a padlóval! Olyan fényes legyen, mint a porcelánok a szekrényben, megértetted?

– Nagyon fáj a derekam. – mondta Olika.

– Nem érdekel, mi fáj. Ha nem bírod a munkát, kint tágasabb. Költözhetsz az utcára. Ha itt akarsz maradni, ételt akarsz és munkát, akkor befogod a szád és csinálod, amit mondok. Világos?

Olika könnye kicsordult és alig várta hogy odébbáljon ez az üvöltözős asszony és újra megnyalja a nyalókát, hogy elmehessen innen. Ez az élet volt eddig a legkellemetlenebb. Itt nem szívesen maradt tovább. Amint hátat fordított neki a hölgy, rögtön elővette a nyalókát és újra kezdődött az átváltozás. Szikrák, csillagok, színek és forgás. Ezúttal viszont az egész világ forgott Olika körül. Ennyire még nem szédült egyik átváltozásnál sem.

Aztán egyszer csak hopp, megszületett a negyedik élet.

– Itt valami nem stimmel. – mondta. – Túl közel a föld. És minden hatalmas nagy lett. Még a fű is nagyobb nálam itt…aztán hopp, egyszer csak ugrott egyet. Mi? Mi ez? Rugó van a talpamba? Hogyhogy tudok ugrani? Jajj, megint…és megint…jajjj…jajjj…

Odaugrándozott a tóhoz és belenézett. Teljesen elképedt a látványtól. Egy kisbékává változott.

  • Nahát…ez tényleg egy csodavarázsnyalóka. – gondolta. – Béka lettem? Te jó ég! Hát béka is voltam már az életeim során? Ez döbbenetes. Hogyan lehetséges ez? Jajj. Annyira védtelennek érzem magam. Mit kell egy békának tenni, hogy vigyázzon magára. Ez nehezebb, mint kislánynak lenni. Vagy lehet csak azért, mert a kislányságot már igencsak megszoktam…? Na de itt nem maradhatok sokáig, nehogy erre járjon egy…

Ahogy ezt kimondta, már jött is amitől a legjobban tartott. Egy hatalmas nagy gólya. Ami béka méretből még sokkal nagyobbnak látszott, mint emberként.

  • Jajjjj….gyorsan vissza kell változnom, mielőtt bekap ez a gólya engem, jajj.

Kereste a nyalókáját, fordult jobbra, fordult balra, de sehol sem találta. Aztán meglátta távolabb, messzire esett tőle, amikor összezsugorodott. Gyorsan próbált szaladni, de az nem ment, aztán próbált ugrani…

  • Na hogy is kell ezt, az előbb olyan jól ment. …Ugrok ez az. De olyan mintha a testem ugrana és nem tudnám irányítani. Jaj de nehéz nem a saját bőrömben lenni. Ugorj ugorj naaa te békaaa ugorj márrrr.

Sikerült nagy nehezen ugrania párat és végül nagy izgalmak közepette elérte a nyalókát. Kinyújtotta a nyelvét, szerencsére jó hosszú nyelve volt és hozzá érintette a földön fekvő nyalókához. Abban a pillanatban a gólya, aki már tátotta is a csőrét, hogy bekapja a békát, szertefoszlott, eltűnt, akárcsak a tó. Olikával pedig újra elkezdett forogni a világ. Egyre gyorsabban forgott, szinte rosszul volt tőle. Közben megnőtt, újra eredeti méretében találta magát a réten, a nyalókafa mellett, ahonnan elindult.

  • Uhhh…ez meleg helyzet volt – mondta. – Azt hiszem, most nem nyalintok újat a nyalókából. Nagyon elfáradtam.

Ahányat nyalintott a nyalókából, mindahányszor másnak a bőrébe bújt. És ez csodálatos játék, de nagyon fárasztó élmény volt az ő számára. Elvégre ő még csak egy kislány. És nincs hozzászokva az efféle átváltozásokhoz. De mégis valahonnan tudta, hogy erre is képes. És nemcsak ő, de minden kislány és kisfiú, és minden egyes ember. Mire ezen gondolatok végére ért, egyszercsak besötétedett. Olika olyan sokáig játszott a nyalókával, hogy este lett és elálmosodott. Ásított egy hatalmasat.

– Most ledőlök kicsit. Annyira fáradt vagyok. Pihenek egy picikét.

A sok-sok szereptől úgy elfáradt, hogy letette a fejét a fa alá a fűre, leheveredett, maga mellé ölelte a nyalókáját és azonnal elaludt. Lehunyta szemeit és ki tudja, talán tovább álmodta a csodálatos átváltozásokat. Szabadon jár-kel életről-életre míg újra fel nem ébred a jelenben. De vajon melyikben? Itt a vége, fuss el véle. 🙂

varázslatos mese

Zsömle hazamegy

Mesék NEMCSAK gyerekeknek IV Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zsemleszínű labrador...

A nagy fekete bolygó

Mesék NEMCSAK Gyerekeknek V. Egyszer volt, hol nem volt, a négy dimenzión túl, volt egyszer egy...

Olika és a 7 színű virág

Mesék NEMCSAK gyerekeknek I Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy édes kislány, Olívia....

Ukrajnában Istennel

Az inspirációmról Eljött az igazság pillanata Néhány éve voltam Ukrajnában, Kijevben. Pár napot....

Gergő, a sárkányfiú

Mesék NEMCSAK gyerekeknek III Egyszer volt, hol nem volt, Élt egyszer egy kiskamasz sárkányfiú,...

A holdbíró

Mesék NEMCSAK gyerekeknek II Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer régen, hogy a hold az égen...

Hasonló bejegyzések

A nagy fekete bolygó

Mesék NEMCSAK Gyerekeknek V. Egyszer volt, hol nem volt, a négy dimenzión túl, volt egyszer egy robotfiúcska.  Az emberiség legfejlettebb, legtökéletesebb prototípusa, amelyet valaha készítettek. Tökéletesen intelligens robot volt ő, nem volt hozzá hasonló az egész...

Zsömle hazamegy

Mesék NEMCSAK gyerekeknek IV Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zsemleszínű labrador kutyuska. Olívia szeretett kutyuskája volt Ő. Imádták egymást, mindenhová együtt mentek. Mint két jó barát. Sokat játszottak együtt. Egyszer amikor a réten játszottak,...

Gergő, a sárkányfiú

Mesék NEMCSAK gyerekeknek III Egyszer volt, hol nem volt, Élt egyszer egy kiskamasz sárkányfiú, akit Gergőnek hívtak. Gergő csodálatra méltó sárkány volt. Nagyon szerette mindenki. Jóságos volt és barátságos. Igazán lágy szívéért és kedvességéért szerették a barátai...