Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akinek nagyon nehéz élete volt. Mindenki csak bántotta. Nem volt egyetlen ember sem az életében, aki szeretettel fordult volna felé. Furcsának tartották, idegennek érezték őt. Olyan tiszta és fényes volt, hogy az emberek többsége elfordult tőle, mert nem tudták elviselni, hogyan lehet valaki ennyire szép és kedves. Úgy érezték, el kell tiporni őt, csupán azért, hogy a kevésbé tiszták, jobbnak tűnjenek nála. Az emberek sokszor nagyon kegyetlenek egymással. Még a gyerekek is. Sokszor meg is ütötték, de a bántó szavak igazán mély lelki sebeket ejtettek rajta. Minden napja szomorúan, keserűen telt. Úgy érezte teljesen egyedül van. A világ kirekesztette. Épp ezért nem is értette, mit keres ő itt ezen a Földön? Miért jött ide? Arra gondolt, biztosan lennie kell egy oknak, amiért itt van. Lehetetlen, hogy itt legyen, ha nincs itt semmi dolga sem. Nem lehet felesleges a létezése. Ez valahogy nem stimmel. Lennie kell valaminek, amiért itt van. Kereste a válaszokat. A szülei nagyon szegények voltak. Ám nemcsak a pénznek voltak híján, de sajnos a szeretetnek is. Nem tudták őt szeretni. Dolgoztatták, verték, szidták, bármit is csinált. Egyetlen születésnapjára sem kapott ajándékot. A karácsony estéket pedig bezárva egy szobába töltötte, karácsonyfa és ajándékok, fi nomságok nélkül. Nem is tudta mit jelent ünnepelni, hisz nem is volt oka rá. Egyszer, az egyik karácsony este, amikor a szülei már lefeküdtek aludni, úgy érezte, útnak kell indulnia, hogy megkaphassa a válaszokat a kérdéseire. Úgy érezte, már minden mindegy. Már nem is félt, attól, hogy kikap. Szinte már nem is érezte az ütéseket és a bántó szavakat, csak érezte, hogy mennie kell. Hogy hová, nem tudta. Lehajtott fejjel nyomta le a kilincset és csukta be maga után a ház ajtaját, ami eddig menedéket jelentett a számára és ahol annyira, de annyira
magányos volt és szomorú. Odakinn hullott a hó, és csípős volt a szél, de valahogy a friss levegőtől szabadnak és boldognak érezte magát. A szíve tele lett szeretettel és hullni kezdtek a könnyei, amiken keresztül a sok fájdalom és szomorúság távozott tőle. A teste meleg volt, mintha most valahogy jobban fűtötte volna őt belülről valami, hogy ne hűljön ki és ne is tudjon megfagyni a nagy hidegben. Csak sétált apró lábacskáival a hóban, csak úgy ropogott lába alatt a hótakaró. Kitaposott csizmácskája lassan átázott és a bőkabátját, már igencsak átfújta a szél. Nem tudta hová tart, nem tudta miért, de végképp lemondva mindenről, amit az élet eddig jelentett a számára, csak ment, amíg a lába bírta. Időnként összetalálkozott egy-egy állattal, lehajolt hozzájuk, megsímogatta őket és beszélgetni kezdett velük. Előbb egy kóbor kutyával hozta össze útja, majd 7 cicát is arra vezetett a sors, hogy találkozhassanak a kislánnyal. Ő mind megsímogatta, kedvesen cirógatta őket szinte már reszkető ujjacskáival. Ám a simogatástól nemcsak a cicák éreztek melegséget, hanem a kislány keze is átmelegedett. Magához ölelte hát az állatokat, amennyire tudta és egy kapualjba kuporodott velük, hogy melegíthessék egymást. Már nagyon elfáradt a lába a sétától, és a hidegtől el is álmosodott. A kapualjban kuporgó kislány szemei lassan lecsukódni szeretnének, amikor arra repül egy fekete holló és rászáll a kislány lábára. Akkor a kislánynak kipattannak a szemei, kicsit meg is ijed a holló éles csőrétől. Ebben a furcsa álomszerű állapotban, ahol most van, csak fi gyeli a madár csőrét és egyszerre forogni kezd vele a világ, szédülés közeli állapotba kerül és legszívesebben lecsukná a szemeit, de abban a pillanatban megszólal a holló. Ismerem a kérdéseidet – mondja. Hallottam őket. Tessék? – kérdezi a kislány, mereven nézve a madarat. Te hallottad az én kérdéseimet? …és hogyhogy tudsz beszélni? Minden állat tud, csak nem szokott – válaszolja a holló. A kislány eléggé furcsán néz a hollóra, talán egy perc alatt kiment az álom a szeméből, de valahol nem is annyira a meglepődöttségtől, hanem inkább attól, hogy azt érezte, még sincs egyedül. A holló ismeri őt valahonnan és mindent tud róla. Ez megnyugtató érzéssel töltötte el őt. Nahát, nem is tudtam, hogy mind tudtok beszélni. Ez csodálatos. De miért nem szoktatok? – mondja a kislány. Azért, mert az emberek ezt a tudást is felhasználnák a maguk hasznára és nem biztos, hogy jó szándékkal tennék mindezt. De van,
hogy kivételt teszünk. Az állatok ösztönösen tudják, melyik emberben bízhatnak és melyikben nem. Így azokkal rendszeresen beszélünk, akikben bízhatunk. Ehhez nagyon tiszta szívűnek kell lennie annak az embernek, akihez beszélni kezdünk. Értem. Hiszen ez csodálatos. És nagyon köszönöm, hogy megtiszteltél azzal, hogy beszélni kezdtél hozzám. Nagyon jól esik ez nekem. Csodálatosak vagytok, ti mind az állatok. Nagyon szeretlek titeket. Mi is ugyanezt gondoljuk rólad kedvesem – mondta a holló. Furcsa, hogy holló létedre ilyen kedves vagy velem… – mondja a kislány. Hogy érted ezt? – kérdezi a holló. Hát csak én eddig úgy tudtam, hogy a holló veszélyes madár. Kivájja az áldozatai szemét és nem igazán kíméletes. Nos, igen, látod, erről beszélek. Az emberek megpróbálnak megismerni minket állatokat, de csak a felszínt látják, az alapján ítélnek meg minket, hogy mi az, amit látnak belőlünk. Az ember a magam fajtából csupán ennyit lát. Ám nem ismeri igaz lényemet, létezésem okát és értelmét. Mégpedig azért nem, mert nem kapcsolódik velem szívtől-szívig, lélektől-lélekig. Pedig megtehetné, ő is képes rá, de rendszerint erről nem tud és éppen ezért csak a felszínen ragad. Minket állatokat a lelketeken keresztül tudtok megismerni, az elmétekkel nem. – Hm…érdekes. Van ebben valami, amit mondasz. Igazad lehet. Az emberek igen furcsán viselkednek, nemcsak az állatokkal, hanem a fajtársaikkal szemben is. Semmiféle alázatot vagy részvétet nem mutatnak egymás iránt, legalábbis én nagyon sok ilyen emberrel találkoztam már, pedig még elég kicsike vagyok. – mondta a kislány. – Igen, de tudnod kell, hogy nem minden ember olyan, mint ők. Vannak igazán csodálatra méltóak is, mint amilyen te is vagy. Előbb-utóbb te magad is rátalálsz azokra az emberekre, akik hozzád hasonlóak és akkor csodálatos életed lesz velük, meglátod. – mondta a holló. – Oh, milyen csodálatos is volna ez. Bárcsak megtörténhetne, amit mondasz… Megtörténhet, ha akarod. – mondta a holló. – Nos, én ezt már nagyon régóta akarom, de mégsem történt még meg. – Hát persze, mert nem hiszed el igazán, hogy valóban megtörténhet ugye? – Lehet, hogy igazad van. Olyan sok rossz tapasztalatom van az emberekkel, hogy nagyon nehéz elhinnem, hogy egyszer részem lehet kedvességben és gyengédségben tőlük. – Azért, mert nem szabad ugyanazoktól az emberektől elvárnod a jót, mint akik a rosszat adták. Ezt nagyon ritka
esetekben képesek megtenni az emberek. Ha elhiszed, hogy megérdemled a jót, egyszer csak valahonnan máshonnan megérkezhet hozzád az. Érted már? – Igen, értem. Annyira lefoglalt az, hogy azoktól várom a jót, a szeretetet, akik bántanak, hogy az eszembe se jutott, hogy esetleg más emberek fognak majd szeretni, ha hiszek benne, hogy így lesz… – Nos hát akkor ennyi a lényeg és tudod, ma karácsony este van. Karácsonykor minden igaz, tiszta lélek kívánsága dupla erővel hat az univerzális tudatosságra. Aki ilyenkor kíván, annak sokkal nagyobb az esélye arra, hogy valóban hamar teljesüljön a vágya. – Tényleg? Ezt nem is tudtam. A kívánságoknak ilyen nagy ereje van? – Igen. De csak azoknak a kívánságoknak, amelyek a szív mélyéről érkeznek a felszínre. Az igaz, tiszta vágyak bizony ezen az estén valóra válnak. A kislány száján egy széles, nyugodt mosoly húzódott végig, ahogy kimondta ezt a holló. – Akkor már tudom, hogy az én kívánságom valóban teljesülni fog. – Örülök neki – mondta a holló. Akkor én megyek is, és ne feledd, kívánd jó erősen, és meglátod, megérkezik. Boldog karácsonyt kicsi lány! Azzal a holló elrepült, mintha ott se lett volna. A kislány nem nagyon tudta eldönteni, hogy álmot látott-e vagy valóban egy hollóval beszélgetett, de tény, hogy nagyon megörült mindannak, amit a holló mondott neki. Végülis, miért ne próbálhatnám ki… – mondta magában a kislány. Veszíteni valóm nincs. És mi van, ha teljesül, amit kívánok? Az igazán fantasztikus lesz. Vágjunk bele. Azzal összetette két pici tenyerecskéjét, behunyta szemeit és hangosan kimondta a kívánságát: Szeretnék egy boldog, szerető családban élni! Kérem! – mondta összeszorított kezekkel gyorsan egymás után háromszor – Kérem! Kérem! Köszönöm! – fejezte be végül. Majd kinyitotta szemeit és a hulló hóra tekintett fel, mint aki azt keresi, honnan hullik alá. Hol kezdődik minden, amit itt ezen a bolygón ér földet. Az állatok melegében igazán kellemesen, szeretve érezte magát és nem hiányzott neki ebben a tökéletes pillanatban semmi sem. Tökéletesen boldog volt ebben a szeretetteljességben. Miközben az égre fi gyelt és nézett fölfelé, egy pár cipő kopogására lett fi gyelmes. Tekintette visszatért a járdára, hátha meglátja a kopogáshoz tartozó látványt valahol a közelben. Mire megtalálta, a cipők már ott álltak éppen előtte. Elegáns, férfi cipők voltak. Akkor felemelte kis fejét, hogy megnézze, kihez tartoznak a lábbelik. Egy csinos, elegáns, frakkba
öltözött férfi állt előtte, cilinderrel a fején. Amikor a szemébe nézett, már tudta, hogy nem kell félnie tőle. A férfi kedvesen rámosolygott és megkérdezte tőle: Te mit keresel itt ebben a hidegben? Hol vannak a szüleid? –kérdezte tőle. Nekem nincsenek már szüleim. – mondta kissé elgondolkozva. Nem akart hazudni, de valahogy úgy érezte, hogy ez az igazság. Neki már tényleg nincsenek szülei. Úgy érezte, hogy azok az emberek, akiknél eddig lakott, boldogok lesznek, ha már nem kell róla is gondoskodniuk. Ezért mondta és érezte helyesnek, ha ezt válaszolja. Hogyhogy nincsenek szüleid? Honnan jöttél? – Onnan – és felmutatott az égre. A cilinderes is felnézett az égre, mintha tényleg elhinné, amit a kislány mondd, és keresni kezdte hol lehet az az „ott”. Aztán láthatóan gondolkodóba esett, lehajolt a kislányhoz és megsimogatta az arcát, eközben az állatok hátrálni kezdtek. Gyere! – mondta neki a férfi . Elviszlek egy fűtött helyre jó? Ne félj, minden rendben lesz. A kislány elmosolyodott, és a szívében érezte, hogy bátran elfogadhatja az ajánlatot. Érezte, hogy a férfi jó szándékú, és szépséges lelkű. Valami megmagyarázhatatlan melegséget érzett a szívében, biztonságot és nagy-nagy szeretetet. Rámosolygott a férfi ra, az odaadta a karját, hogy a kislány belekapaszkodhasson, felállt és lassan sétálni kezdtek. A férfi hazavitte őt egy szép nagy házba. Ott 3 gyönyörű, kedves gyermeke és felesége várta. Amikor meglátták a kislányt a férfi mellett az ajtóban, senki nem szólt egy szót sem. Néma csöndben álltak néhány percig, majd beléptek a ház előszobájába. Ott a férfi bemutatta a kislányt, mint a család legújabb tagját. Ebben a családban mindig jutott egy falat étel és egy meleg takaró azoknak, akiknek szükségük volt rá. De most valahogy másról volt szó, sokkal többről. Mindannyian érezték, hogy ennek a kislánynak otthonra van szüksége. Igazi, meleg, szeretetteljes otthonra. Magától értetődő volt hát, hogy befogadják őt, és sajátjukként néznek rá, megadnak neki mindent, amire szüksége van. A legnagyobb lány megfogta a kicsi kezét és felsétált vele az emeletre, ott benyitottak egy fehér ajtós szobába. A szobában több ágy is volt, szépen, tisztán, beágyazva. Rend volt és csupa kedves kis tárgy. Szobrocskák, kivágott papírszívecskék. Pihe-puha párnák. – Ez a mi szobánk és már a tied is.- mondta. Majd odavezette az egyik szépen megvetett ágyhoz. – Ez pedig a te ágyad – folytatta. A kislány nézte az ágyat és mozdulni sem mert. Ülj
le rá nyugodtan, próbáld ki! – mondta. Akkor a kicsike arcán végigfolyt a könny, leült hát az ágyra és sírni kezdett, szinte zokogott a felszínre törő fájdalomtól és gyönyörűségtől. Nem értette, hogyan történhetett ez meg vele szinte egy szempillantás alatt. Tudta, hogy a hite hozta ide. Tudta, hogy csupán arra volt szüksége, hogy elhigyje, bizony megtörténhet vele az, amire a legjobban vágyik. Minden úgy lett, ahogyan a holló súgta neki. Rendkívül boldognak és hálásnak érezte magát. Attól a perctől kezdve sohasem volt többé hitetlen. Tudta mit kell tennie, ha kilátástalanságot érezne vagy elégedetlen lenne az életével. Onnantól kezdve minden nappal egyre hálásabb volt a férfi nak, aki megmentette őt, a családnak, akik befogadták, és a hollónak, aki útbaigazítást adott neki. Így történt, hogy a kislány karácsonyi kívánsága nagyon hamar teljesült.
Kívánom, hogy higyj abban, hogy a te karácsonyi kívánságod is teljesülni fog, hisz tudod, nem kell sok hozzá…
Áldott Karácsonyt Kívánok!
Békéscsaba, 2024. november 6.
