Sziasztok!
Az emberek többsége úgy tartja, az éneklés adottság kérdése.
Én azt mondom, Isten mindenkinek megadta ezt a képességet, mert azt akarta, hogy része legyen ebben az örömben. Hiszem, hogy sok ember tud énekelni, és ez a tudás azon blokkok alatt van, amik lezárják a torokcsakra ezért felelős részét.
Sokakat ismerek, akik hitrendszeri elakadás miatt „nem tudnak” énekelni. Ez azt jelenti, hogy csupán azt hiszik, hogy nem tudnak. Valamikor valaki elhitette velük ezt. Pl a tanítónéni azt mondta neki gyerekkorában, hogy nem tud, vagy nincs jó hangja, és akkor azt ő el is hitte, ez beépült a tudatalattijába és ez lett a valósága. De ha ezek a negatív hitrendszerek nem lennének, tudna énekelni.
Sőt, Ők nemcsak énekelni tudnának, de szabadon lélegeznének, több lenne az önbizalmuk és a hitük önmagukban.
Én senkit nem tanítok meg énekelni!
Csupán emlékeztetlek arra, amit már tudsz.
Igazából mindent tudunk, amire hívást érzünk az életünk során és a tanítók dolga nem az, hogy tanítsanak, hanem hogy emlékeztessenek minket arra, amit már tudunk, csak elfelejtették velünk, hogy tudjuk. Nem fejlődés van, hanem emlékezés. Ez a nézőpont teljesen megváltoztatná az egész oktatási rendszerünket, ha innen tudnánk ránézni az iskolára.
Ebben a szellemben szívesen adok torok és hangnyitogató órákat, ahol a belső gyermek energia blokkjait oldjuk.
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, keress bátran!
Eszköz nem kell hozzá, csak Te és a Hangod.
Szolfézs nem lesz! Nem úgy tanítok, ahogy a zeneiskolában, ez fontos. Az én módszerem arról szól, hogy kinyissuk a torokenergiákat és megtaláljuk a saját hangodat, amin tökéletes biztonsággal, önbizalommal fogsz tudni énekelni és beszélni.
Sokkal lazább dologra gondolj, ez egyfajta alternatív iskola. Nem feszengünk, hanem lazítjuk a hangszalagokat, skálázunk és konkrét dalokkal fogunk foglalkozni.
Másképp dolgozom azzal, aki már színpadon énekel és másképp azzal, aki egyszerűen csak szeretné kinyitni önmagát és ezáltal szabadabban beszélni, akár otthon a gyerekeinek, akár csak az esőben séta közben saját örömére szeretne jókat énekelni.
Hisz tudjátok, az éneklés gyógyír a fájdalmakra. Énekelj velem!
Várlak Szeretettel Békéscsabán! Csoportok esetében szívesen utazom más városokba és tartok ének órát, illetve online is elérhetőek videó anyagaim itt a honlapomon.
Egy alkalom 2 óra hosszú foglalkozás, melynek ára 10.000ft.
Keress bizalommal!
Kata